DANTES

Rádióztunk egy jót

Rádióztunk egy jót

Sándor Imre és a Sztráda Rádió jóvoltából bemutatkoztunk a hallgatóknak határon innen és túl!

Egy remek hangulatú beszélgetést tett lehetővé számunkra a Sztráda Rádió Március 5-én, Sándor Imi Rock SztáRock című műsorában, ahol 6 éve jártunk utoljára.

A beszélgetést egy kis nosztalgiával kezdtük, egy kicsit a kezdetekről és az elmúlt 15 év eseményeiről.

Dantes - emlékezések

Pár gondolattal később szóba került a jelenlegi felállás és az ezt kiváltó tényezők. Többek között beszélgettünk a Dantes – Kilences terem fúziójának létrejöttéről és annak okairól. A közös koncertek, de főként a közös pont – Tóth Misi dobos személyében – vezetett a történésekhez. A két zenekart folyamatosan gyötrő tagcserék és a hiányzó zenészek problémájára keresve gyógyírt. Így végeredmény képpen mindeki összerakta amilye van. :)

A baj nem jár egyedül :) - Reindl Zsolti és Pálfi Tomi (Ex Kilences terem)

Pár szóban bemutatkozott a zenekar új – az eddigiektől merőben eltérő koncepciót képviselő – frontember, Somogyi Noémi. Röviden elmesélte, hogyan és miként jött vele szembe ez a lehetőség, hogy is találkozott a zenekarral.
– Egy közös koncertünk volt az előző zenekarommal a RockColors-sal, és ott láttam először a srácokat. Kristály tisztán emlékszem rájuk, hogy ott csápoltak az első sorban. Akkor még nem tudtam, hogy ők egy zenekar, akik utánunk fognak játszani. Amikor a RockColors zenekar feloszlott, kicsit kétségbe estem, hogy mit fogok csinálni, de 4 nap múlva csörgött a telefon és felkértek, hogy próbáljuk meg, ha van kedvem.
Elmondása szerint egy kicsit félt mert “A srácok eddig még nem voltak nővel!” :D

A Dantes magyar hangja - Somogyi Noémi

Miután a röhögéstől feltörő könnycsepjeinket felitattuk, a közeljövő eseményei felől érdeklődött Imre, elsősorban a rádióban bemutatott néhány dal kapcsán, mikkel készültünk és főként, hogy lesz e album?

Farkas Laczika - WTF is "Album"???

Itt éreztük fontosnak megemlíteni, hogy:
– Nem szeretnénk albumról beszélni. Egyrészről mert így 2020 tájékán a közösségi média-portálok és letöltések világában kicsit már old school kifejezés, hiszen jellemzően mindenki válogatja magának kedvenc zeneszámokat, nem komplett albumokat hallgat. Másrészről a célunk a dalokat elérhetővé tenni azok számára, akiknek tetszik a zenénk vagy csak egy-egy dal és ehhez nem érezzük szükségét a külnböző jelzők, mint “album”, “EP” vagy “demo” használatának.
– Ez számunkra inkább “Mérföldkő jelölő nótacsokor”.
– Ennél a pontnál megint csak borult a kacajbili – :D

Kacajbili - Round 2

Nagynehezen összekapartuk magunkat és megválaszolva az eredetileg feltett kérdést:
Mindenki nyugodjon le a p…-ba lesz “Nótacsokor”. :)
– Egy 8 dalos összeállításon dolgozunk jelenleg, amin 4 Kilences terem dal fog szerepelni – tisztelegve ezzel a banda és a fúzió létrejötte előtt -, valamint 4 friss szerzemény, ami már teljesen az új felállás és Noémi köré épült. Ehhez kapcsolódóan emeljük ki, hogy igazából a Művésznő érkezésével született újjá a zenekar. Az új dalok és koncepciók, az eddigiektől eltérő és modernebb irányvonal lehetősége, valamint a frontember személye és személyisége olyan életerőt ad a zenekarnak, amilyenre nagyon régen nem volt példa, sőt ennyire még talán nem is élt a Dantes.

Misi álláspontja Noéminek tetszik. :)

Végezetül néhány koncert dátummal zártuk a beszélgetést valamint pár szóban mindenki beszélt kicsit magáról, zenei előéletről és tapasztalatról.

Egy nagyon jó hangulatú nyílt baráti és szakmai beszélgetést köszönhetünk a stábnak, amin keresztül reméljük kicsit sikerült közelebb kerülni a hallgatókhoz és bemutatni a Dantes új vonalát és arcát. Az biztos, hogy mi nagyon jól éreztük magunkat, amit az alábbi képek is bizonyítanak:

Köszönjük:

  • fotókat: Láng Gergelynek – langerfoto.hu
  • hangot: Frömmel Tibi Fromy -nak
  • műsort és hangulatot: Sándor Imrének

1 hozzászólás

Tényleg egy jó, vidám kis riportműsort hallhatott a nagyérdemű, nem ártana még néhányat csinálni! ??

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás