DANTES

Dantes – tűzön-vízen át

Egy igazi “gyöngyszemre” bukkantam az archívumba, ami nem más, mint a zenekar névadó nótája a DANTES. A dal maga 2005-ben íródott angol nyelven, és 2006-ban Bujdosó Andris színre lépésével kapott magyar nyelvezetű dalszöveget. A felvétel keletkezésének időpontja kissé már homályos, de valamikor a 2007-es évekre tehető, amikor próba közben néhány dalt igyekeztünk rögzíteni magunknak.

Őszintén szólva, így 10 év távlatából, eléggé betalált a refrén, már ami a zenekar eddigi életét, történetét jellemzi. – Amiről bővebben ITT és ITT olvashatsz – Visszatekintve a sok tagcserére, a “lehúzós” bulikra, csonka felállásokra, vagy épp a viszonylag hosszúra nyúlt kényszerszünetre (a koncertezés tekintetében), a mai napig üzemel a zenekar, és igyekszik új dalokat írni, repertoárt frissíteni, és koncertezni. Bár a lendület mára kissé alábbhagyott, de a lelkesedés, és a zene szeretete továbbra is töretlen “TŰZÖN-VIZEN ÁT”.



Dantes

Hittem, hogy az Úr megbocsát
Hittem, így lesz, ha mindent lát
Hittem az igaz barát szavát
A bűnömet eltemettem hát

Oly gyorsan történt, hogy eltűnt minden,
Minden, mi oly fontos volt.
Eldobtam én, miben akkor hittem,
Eltaszított magától engem az Úr.

Szava húsomba vág és a lelkem marja,
Izzó korbácsként lesújt.
Minden csapás a vérem hajtja,
Félek én, hogy nem lesz visszaút.

Fagyos lett a Föld, és hideg lett a Nap,
Jéggé dermed a pillanat,
A falakból hamis ima szól,
Uram, a kereszt megtagad.

Dantes – tűzön-vízen át,

Dantes – győzd le a halált,

Dantes – önmagad légy, és szabad maradsz.

Elvesztett álmok és elvesztett kincsek:
Mind az enyém lehetne még.
De mindez vétek, most kínok közt élek:
Áldozattá válnom épp elég.

Fagyos lett a Föld, és hideg lett a Nap,
Jéggé dermed a pillanat,
A falakból hamis ima szól,
Uram, a kereszt megtagad. 

Dantes – tűzön-vízen át,

Dantes – győzd le a halált,

Dantes – önmagad légy, és szabad maradsz.

Oly gyorsan történt, hogy eltűnt minden
Minden, mi oly fontos volt.
Ő benne hittem, ő volt az út,
De eltaszított magától, így 

Fagyos lett a Föld, és hideg lett a Nap,
Jéggé dermed a pillanat,
A falakból hamis ima szól,
Uram, a kereszt megtagad. 

Dantes – tűzön-vízen át,

Dantes – győzd le a halált,

Dantes – önmagad légy, és szabad maradsz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás