Untitled Document

Ennyit ér

Megbukott harcosok,
Szerencséjük elfogyott,
Lelkükben üres tér,
Az életük már csak ennyit ér.
Ennyit ér a szenvedés,
Ennyit ér a menekvés,
Ennyit ér az a fagyos tűz,
Ami bennük ég, s a túlélésért küzd.

Megbukott az angyalod,
A büntetést most megkapod,
Ha elfojtják a felkelést,
Végül beléd tolják a kést,
A végzet téged is megtalál,
A pokol is tárt karokkal vár,
Bűneiddel ma ott fönn senki meg nem szán,
Itt, a vesztesek oldalán.

Vérzik a föld, és tombol az ég,
Fentről villám sújt le rám.
Itt van a vég, s már megjelölték
A nevemet a sátán listáján.
Elvisz az ár, elsodor a szél,
Látom, a bestia enni kér,
Az árból nincs mit alkudni már,
Az életünk ennyit ér.

Nem bízom senkiben,
Nehéz kő van a szívemen,
De hullhat rám a jégeső,
Mindig velem lesz az erő.
A félmegoldás most nem segít,
A harci láz már szétfeszít,
De kétélű a fegyvered,
S végül úgyis felzabálják a lelkedet.

(szóló)

Vérzik a föld, és tombol az ég,
Fentről villám sújt le rám.
Itt van a vég, s már megjelölték
A helyemet az út túloldalán.
Elvisz a szél, elsodor az ár,
Érzem, a bestia minket vár,
Az árból nincs mit alkudni már.

Vérzik a föld, és tombol az ég,
Fentről villám sújt le rám.
Itt van a vég, és másnak adják
A szerepet a végzet színpadán.
Elvisz az ár, elsodor a szél,
Látom, a bestia enni kér,
Az árból nincs mit alkudni már,
Az életünk ennyit ér.

Az életünk ennyit ér,
A szaros kis életünk ennyit ér!

Árnyék és fény

Árnyak köz járkálsz, és kínok közt élsz.
Bűnös szívvel kegyelmet miért remélsz?

Napkeletre vágytál, s most napnyugatnak mész,
S a hosszú vándorúton célhoz érsz.

Törjük most porrá a kínt,
Küzdjön meg árnyék és fény,
Hozzunk az életbe színt,
Jöjjön csak árnyék és fény.
Elvesztett álmok vizén
Ott táncol árnyék és fény,
És most egy új nap reggelén
Már nem félek én.

Sebeidből vérzel, és nincs már visszaút,
Nincsen tovább, elnyel most a múlt.

Tüzes szemmel nézel, a lelked megvadult,
A benned élő ördög elszabadult.

Törjük most porrá a kínt,
Küzdjön meg árnyék és fény,
Hozzunk az életbe színt,
Játsszon csak árnyék és fény.
Fellobbant fáklyák tüzén
Ott izzik árnyék és fény
És most egy új nap reggelén
Már nem félek én.

(szóló)

Várnak messzi fények, nézd, feléd int egy kéz,
S szemed már a csillagokból néz.

Többé fel nem ébredsz, és többé nem zenélsz,
A lenyugvó Nap tüzében porig égsz.

Törjük most porrá a kínt,
Küzdjön meg árnyék és fény,
Hozzunk az életbe színt,
Játsszon csak árnyék és fény.
Fellobbant fáklyák tüzén
Ott izzik árnyék és fény,
És most egy új nap reggelén
Már nem félek én.

Veszett kutyák

Külvárosok, mocskos utcák,
Fáradt, unott arcok,
Az emberek, mint élő hullák
Vesztettek ma harcot.

De ha itt vagy újra, s lelked szabad,
Nem hat rád az átok,
A tükörbe nézve most már magad
Gladiátornak látod.

Ugatnak a kutyák, láncuk csörög
De talán a haragom mennydörög,
És te visszatérsz, pedig nincs számodra hely.
Veszett kutyák és ördögök,
Én nem szeretek, s nem gyűlölök,
S te visszatérsz, pedig most már menni kell.
Az életed csak most kezdődik el.

Ahol a homályba boruló téglafalak
Közt az évek rohanva múlnak,
Az idő fogával beléd harap,
S szavaid elnémulnak.

De ha itt vagy újra, s lelked szabad,
Nem hat rád az átok,
A tükörbe nézve most már magad
Gladiátornak látod.

(szóló)

Külvárosok, mocskos utcák,
Fáradt, unott arcok,
Az emberek, mint élő hullák
Vesztettek ma harcot.

De ha itt vagy újra, s lelked szabad,
Nem hat rád az átok,
A tükörbe nézve most már magad
Gladiátornak látod.

Hullócsillag

Idegenként hulltam én
E züllött, zord világra,
Utamon más nem kísért,
Csak a szeretet és a fény.
Szemeimben büszkeség,
És őrült kalandra vágyva
Ami tiltott, pont azt szeretném.

Voltam már magamban,
És voltam már mással,
De bárhol járok, megvéd engem
Majd a sejtelmes éj,
A sok emberi gonoszság
Nincsen rám hatással,
Téged nézve olvad bennem a jég.

Ó, sarki fény, gyere, gyógyíts meg engem!
Nézd, összetört a testem s a lelkem!
Szívemben égsz ezután, tudom jól.
Mást mit remélsz egy hullócsillagtól?

Idegenként sodródom,
A nagy folyam egyre csak árad,
Űzött vadként nincsen békém,
Sorsom a menekvés.
Izzad bennem a félelem,
A sár az arcomra szárad,
A rémálmokból nehéz az ébredés.

Ó, sarki fény, gyere, gyógyíts meg engem!
Nézd, összetört a testem s a lelkem!
Szívemben égsz ezután, tudom jól.
Mást mit remélsz egy hullócsillagtól?

(szóló)

Ó, sarki fény, gyere, gyógyíts meg engem!
Nézd, összetört a testem s a lelkem!
Szívemben égsz ezután, tudom jól.
Mást mit remélsz egy hullócsillagtól?

Oh!

Ó, sarki fény, gyere, gyógyíts meg engem!
Nézd, összetört a testem s a lelkem!
Szívemben égsz ezután, tudom jól.
Mást mit remélsz egy hullócsillagtól?

Csak azt tudnám

Csak azt tudnám, hová érkezem,
Ha testem kihűl, s eljön a végzetem.

Csak azt tudnám, mikor visznek át,
Azon a folyón, amin csak a ladik jut át.

Csak azt tudnám, milyen hosszú az út,
Amely az ismeretlenbe húz.

Csak azt tudnám, fájdalmas a vég,
Vagy csak rám tör az álom, mely tart örökké.

Oh, add meg hát, hogy birtokoljam mindezt a tudást! (x2)

Csak az tudnám, hogyan lesz az a nap,
Mikor megáll a szív, és nincs több akarat.

Csak azt tudnám, reggel vagy este,
És marad-e idő a felkészülésre.

Oh, add meg hát, hogy birtokoljam mindezt a tudást! (x2)

Kérlek, kérlek, szabadíts meg!
Néha nem bírom, néha nem tudom ezt tovább! (x2)

Csak azt tudnám, milyen a pillanat,
Mikor a lélek távozik, s újra szabad.

Csak azt tudnám, hogyan érek át,
Azon a nagy kapun, ahol véget ér a világ.

Oh, add meg hát, hogy birtokoljam mindezt a tudást! (x2)

Kérlek, kérlek, szabadíts meg!
Néha nem bírom, néha nem tudom ezt tovább! (x4)

(szóló)

Ha volna valaki, akinek elmondhatnám,
Hogy fojtogat ez az érzés, mikor összeér nap és az éj,
Mikor hirtelen csend lesz, és elhallgatnak a madarak.
Még a szél sem süvít, de nem adom fel, nem adhatom fel!

(szóló)

Kérlek, kérlek, szabadíts meg!
Néha nem bírom, néha nem tudom ezt tovább! (x4)